Vissza a kezdőlapra

Államalapító Szent István és az Új Kenyér Ünnepe

2017.08.21 11:23

Hagyományokhoz híven, méltóképpen emlékezett meg az önkormányzat államalapító Szent István király és az Új Kenyér Ünnepéről.

 

Szent István király a keresztény magyar állam megteremtőjének tiszteletére szentté avatásának napját augusztus 20-át nemzeti ünneppé nyilvánították, ezzel megteremtve a napot, amelyen kifejezhetjük tiszteletünket, és megemlékezhetünk nagy múltú királyunkról.

 

Nemzeti identitásunkat, a hazaszeretetet, a hovatartozást, a magyar hagyományok, és őseink tiszteletét jelképező 2011-ben közadakozásból újraállított Turul szobor mellé egy hat méter magas országzászló került elhelyezésre a község főterén. A múltunk, hőseink iránti tisztelgés és méltó emlékezés szándékával megújult az I. világháborús emlékmű, és kibővült a II. világháborúban elhunyt harsányi katonák neveit tartalmazó emléktáblával. A beruházás részeként az emlékmű díszkivilágítást is kapott. Az emlékmű megkoszorúzásával vette kezdetét az ünnepi megemlékezés.

 

kép

 

Az időjárásra való tekintettel a megemlékezés további része a Közösségi Házban folytatódott, ahol ökumenikus istentisztelet keretében az egyházak képviseletében Adamcsik Dávidné Mártha Anita tiszteletes asszony és Kővári F. Dávid testvér mondta el isten igéjét és áldotta meg az új kenyeret, melyet Tállai András államtitkár, országgyűlési képviselő szegett meg.

 

Kovács Emilné körmenetes népénekével és Sólyom Ferenc - Gyóni Géza: A Dicsőséges Jobbhoz című verssel járultak hozzá az ünnepi megemlékezéshez.

 

Ünnepi beszédet mondott: Tállai András nemzetgazdasági miniszterhelyettes, parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő.

 

kép

 

Elhangzott, hogy hogyan indult Magyarország 1000-éves történelme.

 

„Nekünk, magyaroknak van országunk, van hazánk, van nemzetünk, van földünk, van nyelvünk, van történelmünk, van kultúránk, van himnuszunk, van zászlónk, van hitünk. Azt gondoljuk mi 1000 évvel később született emberek, hogy ez természetes, hogy így van, hogy van egy ország, egy kicsi ország, aki egyébként, ha olimpiáról van, szó az első tízbe van, ha a tudósok szellemi tudásáról van szó, akkor a világelső helyen van. Azt gondoljuk mi most születettek, hogy ez így természetes, de ahhoz, hogy nekünk ez most így természetes, ahhoz kellett Szent István király.”


Valamint elhangzott az is, hogy felelősségünk van abban, hogy a magyarság tudatunkat, tovább tudjuk adni gyermekeinknek és unokáinknak, hitre és keresztény vallásra neveljük őket.

 

Illetve gratulált a községen megvalósult világháborús emlékmű felújításához is. „Ez az ünnep Harsányban arra is lehetőség, hogy a világháborús hősökre emlékezzünk.” - tette hozzá Tállai András.

 

Az ünnepség keretében a Harsányi Sport Egyesület fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából Harsány Község Önkormányzata a képviselő-testület 60/2017. (VIII.02.) KT. határozata alapján a települési sportéletért és a közösségért végzett példaértékű, áldozatos munkájukért, támogatásukért Harsány Községért kitüntető emlékérmet adományozott az alábbi személyeknek:

 

Dr. Botkó Barnabás,

Flekács János,

Gazda Miklós,

Hegedűs Nándor,

Kiss Győző,

Papp Árpád,

Petró Barnabás,

Tóth Attila.

 

A megemlékezés a Harsányi Kéknefelejcs Hagyományőrző Népdalkör énekeivel, és a második világháborúban elhunyt hősökre emlékezve Barczi Lajosné balladája részletének felolvasásával zárult.

 

kép

 

A megemlékezés napját pedig a Harsányi Sporttelepen fellőtt ünnepi tűzijáték zárta.


Fotók | Videó

 

[Vissza]

Következő hónap
Ke Sze Csü Szo Va
      

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

     
Minden program...
Rendezvénynaptár
Önkormányzati vendégház

2010.02.25. óta

595975

látogató járt oldalainkon

Betöltés folyamatban
Bezár

Betöltés...

Betöltés folyamatban
Kép
Bezár
Loading...