Vissza a kezdőlapra

Harsányi belterületi utak fejlesztése

2017.10.18 15:05

Újabb mérföldkőhöz érkeztünk a harsányi belterületi utak fejlesztésével kapcsolatban, hiszen aláírtuk Szilvási Építő Kft-vel azt a kivitelezési szerződést, melyet követően megvalósulhat a Bem József, a Klapka György, a Rákóczi Ferenc, a Béke, a Dózsa György, a Szögvég, a Bordáskert, és az Ady Endre utcák aszfaltozása, illetve a 2515-ös számú út Harsány és Vatta közötti szakaszának leginkább balesetveszélyes részének megújítása.


kép


A beruházás a Kormány támogatásával 100 millió forintból valósul meg. „Nagy öröm számomra, hogy elkezdőzhet ez a kiemelten fontos beruházás, hiszen úgy tűnik a település legnagyobb hiányosságát, a belterületi úthálózat korszerűsítését sikerül lényegében teljes mértékben megoldani. 2010-ben Harsányban a 17 km belterületi úthálózatból, mindössze 5 km volt aszfaltozott, ami nem érte el a 30%-ot. Azóta 14 utcát aszfaltoztunk le, most pedig folytatjuk ezzel a beruházással, melynek befejeztével a belterületi utak aszfaltozottságának mértéke, majdnem 100% lesz. Ez egy óriási eredmény, amely kitartó munka és összefogás eredményeként jöhetett létre. Szeretném megköszönni a Magyarország Kormányának és Tállai András államtitkár úrnak, országgyűlési képviselőnknek segítségét, támogatását”- mondta Szabó Gergely polgármester

[Vissza]

Következő hónap
Ke Sze Csü Szo Va
  

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

   
Minden program...
Rendezvénynaptár
Önkormányzati vendégház

2010.02.25. óta

609058

látogató járt oldalainkon

Betöltés folyamatban
Bezár

Betöltés...

Betöltés folyamatban
Kép
Bezár
Loading...