Vissza a kezdőlapra

Wass Albert Félmaraton

2020.03.10 16:11

Harsány községben (Bükkalja), is ismét csatlakozott a Wass Albert felolvasó maratonhoz. 


E szépirodalmi ünnepet melynek 6. alkalommal szerveztük meg. Wass Albert az Égi Kávéház házigazdájának nevében hívtuk meg felolvasóinkat, hogy minél több építő üzenetet adó mű, és minél több szín és érték jelenhessen meg az együtt töltött órák alatt. 


Az olvasókor tagjai 12 órát töltöttek együtt, ahol kortárs, kevésbé ismer magyar alkotók is megszólaltak. A gyermekek világából elindulva a meséken át, a novellák és regényrészletek kerültek előtérbe.


Megvalósulhatott a LÉLEKEMELÉS sokszínű programokkal (énekes fellépő, zeneiskolai produkciók, népdaléneklés, néptánc bemutató és filmvetítés, a felolvasásokon túl) a KÖZÖSSÉGÉPÍTÉSBEN összesen közel 70 fővel, megvalósulhatott a rendezvény melyet a JÖVŐBEN is szeretnénk a hagyományainknak megfelelően folytatni!  

Kezdéskor a Magyar és a Székely Himnuszt, záráskor a Szózatot énekeltük, erdélyi magyar népdalokkal színesítettük a felolvasások közötti időt. Megnyitáskor meghívott vendégeink, Szécsi Viktória énekesnő, Forrás Művészeti Zeneiskola növendékei, és az Emődi Néptáncosok emelték a rendezvény színvonalát.  


Filmvetítésként Erdélyi képekkel színesített Wass Albert hagyaték kisfilmjeiből készült válogatással töltöttük ki a készülési időket.


A rendezvény szervezői Fábián Ágnes és Szodáné Török Zsuzsa pedagógusok önálló gondolatokkal, erdélyi élmények felelevenítésével és olvasási élményeikkel idézték meg Wass Albert szellemiségét, amelyek sokszor beszélgetéseket, újabb élményeket hoztak felszínre.


Ezen alkalommal megemlékeztünk a közelmúltban elhunyt Csukás István íróról, műveinek felidézésével is. 


A résztvevők tetszésüket nyilvánították, és szeretnék rendszeressé tenni az irodalmi rendezvényeket, amelyek szervezésében Bihari Lajosné szervező és most megválasztott polgármester támogatását élvezheti a település. 

kép


kép

 

 

kép

 

 

kép

 

 

 

kép

 

kép

 

[Vissza]

Következő hónap
Ke Sze Csü Szo Va
      

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

      
Minden program...
Rendezvénynaptár
Harsány Helytörténete

2010.02.25. óta

942158

látogató járt oldalainkon

Betöltés folyamatban
Bezár

Betöltés...

Betöltés folyamatban
Kép
Bezár
Loading...